Gézu összes

A régiek ezt tudták. Akár meg is tanulhattuk vagy el is leshettük volna tőlük. De nem mindig vannak mellettünk régiek.

Borsót fejteni lelki állapot. Mármint nekünk, nem régieknek. Mert nekik ez csak munka volt, egy, a sokféle munka közül. El-elnézem néha, ahogy ők, a régiek teszik a dolgokat. Diót pucolnak, ablakot mosnak, csónakhoz deszkát hajtanak, jószágnak krumplit pucolnak, kézimunkát igazgatnak, lekvárt főznek, emelővel halásznak. Ezek mind sok időt igénylő munkák, a legtöbbjébe mi már bele sem kezdünk, mert nem látjuk a végét. És ez csak a kisebbik probléma. A nagyobbik az, hogy az ilyen hosszú és lassú munkákról nem látjuk, hogy haladnának. Meg nem is érünk rá ilyenekre.

Apró öröm, hogy tegnap rájöttem, mi a lényeg a borsófejtés unalmasnak mondható folyamatában. Hogy mi tesz végül boldoggá. Már azon kívül, hogy a friss borsó dézsmálásának lehetősége ilyenkor korlátok nélkül megadatik.

A mérföldkövek kijelölése tesz boldoggá. A marék borsó. Amit csak egy mozdulattal veszek ki a zsákból, magam elé teszem, kifejtem, nyugtázom a marék elfogyását. És ettől lesz kedvem a következőhöz. Ha csak egyesével venném ki a hüvelyeket a zsákból, nem volnának meg ezek a porszemnyi győzelmek, amelyek cirógatnák az egyébként rohanó életemben lelassulni vágyó idegrendszeremet.