Gézu összes

Nevezzük csak Bé-nek. Bé rendkívül érzéki és törékeny nő volt. Mindemellett rajongott a rockzenéért és szívesen hallgatott Haydn-vonósnégyest is. Ezt, mármint a komolyzene élvezetét Gedó vitte be a kollégiumi szobába, ahol addig csak rockzene volt, meg nyomokban blues. Ez egy ilyen szoba volt. Átellenben mondjuk diszkó szoba volt, de Gedó oda csak enni járt. Itt teázni szeretett. Nem Bé készítette neki, de - nevezzük Dének - Dé mindig kapható volt rá. Dé szerelmes volt Gedóba, aki tudta ezt, de Dé azt nem tudta, hogy Gedó tudja, így örült, amikor teát készíthetett neki, mert Gedó ügyelt arra, hogy Dé ne érezze azt, hogy kihasználja. Teakészítésileg. Egyszer többen aludtak egy sátorban, lányok, fiúk, vegyesen. Gedó rossz fiúként, amúgy zsigerből, meg néhány pohár bortól nekibátorodva megsimogatta Dét a hálózsákjában, akinek ez igen tetszett, de hangosan mégis csak kiszólt, hogy "Gedó, ne fogdossál már!" Mert ott ebből úgyse lehetett volna több, akkor meg minek? Így legalább mindenki tudta, hogy bizony, a rossz fiú őt simogatta. És ezt tudatni jó volt.

Bé kollégista volt. A szemeszterenkénti első nap este a koleszos stúdió mindig lenyomta a Világok harcát, de arra már nem figyelt senki, hogy a jobb minőség végett a felvétel ugyan 76 cm/s sebességgel készült, ám a korábban normál sebességgel felvett anyag a műsor lefutása után kétszeres sebességgel jött le a szalagról, agyonvágva a teljes katarzist, mikiegeres nyávogást közvetítve. Gedó, amikor stúdiós lett, levágta a szalagról a felesleges anyagot, de onnantól kezdve a Világok harcát soha többé nem játszották le a szemeszter első estéjén. Mert Gedó élő adást készített, mikrofonost, jóéjszakát kívánóst. Nem is remélte, hogy bárki még hallgatja éjjel, mígnem egyszer Bé elmondta neki, hogy egész este a rádión csüngött és hogy mennyire jól esett neki Gedó élő jóéjszakázása.

Bé és Gedó barátok voltak, legalábbis Gedó azt gondolta, miközben Bé, ha nem is folyamatosan, de vissza-visszatérően áradozott pajkos utalásokkal arról, hogy vajon a koncertre vagy a színházba, esetleg a gólyabálba vajon elmegy-e a tökéletes férfi, a választhatók legválaszthatóbbika... És Gedót majd' megette a méreg, hogy fogalma sincs arról, Bé kit tüntet ki ekkora figyelemmel, amikor ott van ő is, jóllehet, Bére úgy nem nézett, mint nőre, illetve ránézett, de nem úgy, mint a választhatók legválaszthatóbbikára, hanem máshogy. Ő sem tudta, hogy, de nem úgy. Gedó ekkor még balfasz volt és nem jött rá, hogy ő a választhatók legválaszthatóbbika, Bé őt kedveli leginkább, mert Bé még magának sem vallotta be, hogy szerelmes Gedóba, csak vágyott rá, hogy a rosszfiú észrevegye. Amikor végül összejöttek, szemlesütve, békeidőkbeli arcpirulással elmondta, hogy a koncerten, ahol az első közös éjszakájuk előtt együtt csápoltak, és Gedó hátulról átkarolva megfogta elöl a nadrágján az övet, azt kívánta, hogy bárcsak megkívánná őt. Pedig akkor ez már eldöntött volt, csak Bé nem hitt a saját derekának.

Gedó és Bé attól az éjszakától kezdve magázódtak. Meg kellett különböztetniük a kapcsolatukat másokétól és erre ezt a köntöst találták a legalkalmasabbnak. Soha nem tévesztették el a magázó formulát, még csak véletlenül se. Gedó egyszer viccből letegezte Bét, de akkorra már olyan régóta magázódtak, hogy mindkettőjüknek úgy csattant az udvariatlan, másképpen bizalmas megszólítás a mellében, hogy Gedó azonnal bocsánatot kért érte. És soha többé nem viccelt ezzel. A szakításuk is magázódásban zajlott, és utána is magázódtak, levélben, élő szóban, már ameddig beszéltek egymással. Ma már nem beszélnek, de ha találkoznának, kétségkívül ebben a formában maradnának.

A magázódás annyira megtetszett Gedónak, hogy kitalálta, innentől kezdve az édesanyját is magázni fogja. Mindenki tegezte az anyját, meg úgy általában a családban mindenki mindenkit tegezett, kivéve Gedó egyik nagybátyjának a kutyáját vagy papagáját, erre már senki sem emlékszik, csak arra, hogy ez is csak abban az esetben fordult elő, amikor valami miatt a kis kedvencet korholni kellett. Akkor jött a "Na, menjen innen, kérem!" és hasonló fordulatok.

Gedó ezek után még évtizedekig magázta az anyját, a legmélyebb szeretettel, csókolva a lába nyomát is. A családban senki nem szólt érte, mert valamennyire mégis ő volt a fekete bárány és elviselték ezt a hülyeségét is. Az anyja is. Nem azért, mert Gedó rossz volt, ott nem volt rosszfiú, hanem a sor... Abba sehogy sem illett bele. Nem maradt a faluban, az osztálytársaival nem járt közös kocsmába, nem maradt az apák és nagyapák nyomdokaiban, nem hozott feleséget és unokákat, névnapi ottléteket, karácsonykor meg halottak napján lehetett látni, a kalákában épült házak sem látták a keze nyomát. Mondjuk ha valaki meghalt, a temetésére visszajött hetedhét határból is. Emiatt nem szóltak rá. Meg még sok egyéb ilyen apró dolgáért.

Amikor Gedó anyja hetvenhét éves lett, egyetlen ajándékot kért tőle. Nem azért, mert nem vitt neki semmit, talán egy üveg pálinkát, meg virágot, de ez utóbbira szintén nem emlékszik senki, meg az ajándék amúgy sem volt a családban nagy divat. Hanem azt kérte, hogy tegezze ismét, mint gyerekkorában. Gedót szíven ütötte a kérés, mert hát ugye azt hitte, hogy ő aztán tényleg duplán öleli az anyját, meg triplán, és nem értette, hogy ez a közlés miért nem ment át. Az vigasztalta csak, hogy a hetvenhét nem prímszám. Harminchét éves korában egy sorszámot kapott ajándékba egy haverjától, aki a menyasszonyával ezt valahogy kilopta egy irodaház beléptető rendszeréből. Sárga toronydaru játékot is kapott mellé, mert Gedó sokáig kacérkodott azzal, hogy toronydarus lehessen és a gémről lepisilhessen, zsebében a kulcsaival, a kulcstartón a szintén sárga harminchetes számmal.